Majdnem

Eredetileg úgy volt, hogy csak akkor írok bejegyzést, ha sikeres lesz a fiókamentő akció.

Akkor elmesélhetném, hogy hogyan lett fészek egy egyujjas kifordított bundakesztyűből, és a legpuhább szobazoknimból, hogy örültem, amikor először csipogott, evett, vagy éppen tojt (például a tenyerembe), mikor nyitotta ki a szemét először, vagy mikor tűnt fel, hogy valami nem oké az egyik oldalával (betonon találtam, eséskor sérülhetett, és a hangyák is kezdték látogatni), hogy nemigen aludtam első éjjel, és hogy bárcsak a csipogástól ne aludtam volna a harmadikon se, amikor már csak szuszogott. Feljegyzéseket készítettem (evés, alvás, tisztábatétel), szakember ismerősökkel beszéltem, és elolvastam ezt a cikket, amit mindenkinek ajánlok: Fiókát találtam! Mit tegyek?
A rajz még második nap reggel készült. Utólag is köszönöm a szakemberek segítségét, a vitaminokra sajnos már nem lett szükség.
Hajnalban vittem ki a kertbe a fél pár csíkos zoknijában. Utána még egy órát álltam kinn, hallgattam a többieket, akik felnőttek, jöttek, mentek, csiviteltek. Meglepő milyen forgalmas tud lenni egy vidéki kert reggel négy körül. Leszögeztem magamban, hogy legközelebb csak növényekkel vagy gombákkal szabad foglalkozni... és hogy ilyen lehet az a bizonyos 70-80 százalék.